Nagyapám, nagyanyám és a vakond [antikvár]

Ha tudni akarod, hogy ki vagyok, elmondom: egy kisgyerek vagyok. Az anyukám és az apukám gyereke. Amúgy meg a nagyapámnak és a nagyanyámnak az unokája. Meg a kovászos uborka nagy barátja. És a híres pogácsaszaggató. És Holdleső. Ha nagyon akarnám, mesélhetnék magamról is, de velem még olyan kevés dolog történt, hogy az nem lenne elég egy meséhez. Anyukámmal, meg apukámmal sok minden történt már, de ők megmondták nekem többször is, érthetően, szóval a számba rágva, hogy ezekről ne beszéljek. Nem azért, mintha nem lenne érdekes, ami velük történt, de ha olyan is történt velük, ami nem tartozik másokra, akkor azt egy gyereknek nem illik elmesélni. Még akkor se, ha az a valami nagyon érdekes. Például azt is elmesélhetném, hogy a múltkor… Nem. Azt se mondhatom el. Mert akkor anyukámmal és apukámmal összekötjük a bajuszt. Pedig nekem nincs is bajuszom. Meg talán még a sarkamat is hátra kötik. Ezt ugyan nem értem, mert a sarkam hátul van, de ha nagy leszek, biztosan megértem. Mondjuk, azt sem értem, amikor az egyik rossznak tartott barátomnak azt mondják a szülei, hogy szíjat hasítok a hátadból. Lehet, hogy ő sem érti, és az is lehet, hogy a szülei se értik, csak mondják, mert nekik is ezt mondták a szüleik, amikor ők kicsik voltak. Meg rosszak. Csak arra már nem emlékeznek. Pedig vannak dolgok, amikre emlékezni kell.