Nalávia titka [antikvár]

Áramszünet latalmas, éles fényű villám cikázott át a sötét égbolton, és megvilágította a szemközti ház tetejét, A nedves cserepek egy pillanatra hidegen csillogtak a fehéres fényben, majd líjra sötét lett. Egy, kettő, három Lenocska magában számolt, míg félbe nem szakította a hangos dördülés. - Nyakunkon a vihar - ismételte anya ilyenkor szokásos szavait halkan, maga elé suttogva. Felhúzta a lábát, és törökülésbe helyezkedett a kanapén. - Minden rendben? - Anya gyorsan, könnyedén megsimogatta a fejét. Mozdulatára megrezzent az asztalon álló gyertya lángja. Lenocska bólintott. Nem félt a vihartól, elvégre már kilencéves is elmúlt, és látott jó néhány vihart, egyet egyenesen egy mezőn vészelt át, egy nyaralás alkalmával. Villő, a húga már más eset volt. Persze, ötévesen nem volt szégyen félni, de Lenocska mégis túlzásnak találta, hogy Villő a legkisebb égzengésre is bebújik az ágy alá, és anyának kell onnan kiédesgetnie, ami néha csak órákkal a vihar elmúlta után sikerül. Lenocska az asztalra pillantott. A gyertya kicsi körben világította csak meg az asztal-