Pamacs [antikvár]

Felső lapélen szórt foltokkal.
Egyszerű történet a Pamacsé. A barátságról és a hűségről szól, meg arról, hogy barátunkért felelősséggel tartozunk jóban is, bajban is. Ha a barátságot nem becsüljük meg, akkor oly hirtelen foszlik szerte, mint amilyen gyorsan nyoma veszett Pamacsnak is. Kassovitz László elbájoló meséjét jó szívvel ajánlhatjuk óvodásoknak és kisiskolásoknak, valamint azoknak a szülőknek, akik gyermekeik lelkét szeretnék megkímélni az elmúlt években egyre nagyobb teret hódító erőszaktól, brutalitástól. Olyan szülőknek nyújtjuk ezt a könyvet, akik egy mese olvasásával jóra és szépre akarják tanítani az apróságokat, s velük örülnek, hogy a végén minden jóra fordul. Győz a barátság és a hűség, de nincs legyőzött gonosz. Egy szép nyári reggelen Ferike arra ébred, hogy régi kívánsága teljesült. Álmából egy kiskutya ébresztgette, akit a szüleitől kapott ajándékba. Lelógó fülű, élénk szemű, apró kutyus volt, hosszú farkát dús szőrzet díszítette, mintha egy pamacs lett volna. Ezért nevezte el őt Pamacsnak Ferike, akivel együtt játszottak otthon és a parkban, mígnem egy délután vihar tört ki hirtelen, és a gyerekek ijedten rohantak haza. Pamacs ott maradt a parkban egy lámpaoszlophoz kötözve, magányosan. A viharos nyárestén az égzengésben csak Burkus, a gazdátlan komondor hallotta meg kétségbeesett hívó szavát, sírását, csak az ő szíve esett meg a kikötött kiskutyán, s volt bátorsága felkutatni, kiszabadítani fogságából. Pamacs és Burkus együtt készült a kóboréletre, de mielőtt útra keltek, még megfogadták, egymást soha el nem hagyják.