Fények és árnyak [antikvár]

Előszó Kínok - örömök, Könnyek - mosolyok, Nászok - temetések, Boldogság - boldogtalanság. Fények és árnyak váltják egymást az életben. Én is sétáltam napfényes úton, ragyogó napsugárban; és jártam árnyékos oldalon is, mikor elhalványult a nap, szürkék lettek a színek és meghidegült az emberi szív. Úgy érzem, ha megírom a fények és árnyak útját, a szívem könnyebb lesz. Életem történetét a gyermekeimnek szánom. Egy asszony élete. A saját életét az ember nem tudja elég reálisan megrajzolni, mert emberi gyarlóságunknál fogva hajlamosak vagyunk arra, hogy magunkat szebbnek, jobbnak mutassuk és erényeinket felnagyítsuk. Életemből sok kép lebeg szemem előtt, talán sikerül összefűzni őket. Voltak, akiket nagyon szerettem. Voltak, akiket csak szerettem, el-tíírtem, elviseltem olyanokat, akik nem voltak rokonszenvesek, de senkit sem tudtam gyíílölni, még azokat sem, akik sok rosszat tettek nekünk. Életem alkonyán vagyok. Lehajlóban van az életem. Szeretnék mindent úgy leími, amint volt. Lehetőleg reálisan, mielőtt itt hagynám ezt a szép világot, amelynek annyi örömöt köszönhetek. Voltak ugyan szomorú óráim is, amikor sokat szenvedtem, de azt is nagy lélekkel hordoztam. Végül is öröm, felemelkedés származott belőle. Sietnem kell az írással, mert nem lehet tudni, mikor esik ki kezemből a toll. Tizennyolc éve űztek ki otthonunkból, amelyet takarékoskodva nyolc éven keresztül építettünk. Dobogó szívvel figyeltük, hogyan emelkedik tégláról-téglára a családi hajlék öreg napjainkra. Most, tizennyolc év után visszaköltözhettünk a Rigó utcai házunkba. Emő sajnos már nem érhette meg, de talán valahol a messzi csillagok világából visszanéz és örül, hogy mi itthon vagyunk.