Túléltem [antikvár]

Nota bene - jól jegyezd meg! Sokáig halogattam, hogy számot vessek azzal az emberöltővel, amelynek kezdete gyermekkorom éveire esik. Szép volt, igaz sem volt talán Szeretetben növekedtem. Aztán a történelem kereke alá kerültem. Másokkal együtt engem is próbára tett az embertelen ideológián alapuló rendszer, az erőszak, a hazugság, az emberi szörnyetegek. Emlékeim kiadásával nem törekszem írói érdemekre, egy tükör hátoldalát szeretném megvilágítani. Utolsó képviselői közé tartozom annak a nemzedéknek, amelyik az évezred végének hatvan esztendejéről hiteles tanúságot tud tenni. Nem változtattam a tényeken, nem távolodtam el az igazságtól. Ahogy átéltem, ahogy túléltem a magam és egykori környezetem történetét, a magyar múlt egy szeletét, ahogy a bőrömön éreztem a diktatúra lesújtó öklét, úgy örökítettem azt meg először német nyelven, osztrák kiadásban. Kisparaszti származásom szerint nem tartoztam az ún. vagyonos, kizsákmányoló osztályhoz, ennek ellenére a „népi igazságszolgáltatás" talált okot, hogy elverje rajtam a port. Könyvemet dokumentumnak szántam, hozzájárulásnak ahhoz, hogy ne lehessen szőnyeg alá söpörni a történelem minden szemetét. Emlékeztetni szeretném olvasóimat arra a közel negyedmillió magyar földönfutóra, akiket a kommunista rendszer elűzött akkor, amikor a háború ütötte sebek Európa számos országában már rég begyógyultak. Mennyi szorgalmas kezet, értelmes fejet és utódot veszített el örökre az ország! A nemzetnek meg kell birkóznia múltjával. De hogyan birkózzon meg azzal, amit elfelejtett? Hogyan ítélkezzenek az újabb nemzedékek a korról, amelyet nem éltek át, amelyről alig szerezhettek tudomást? A történetírók gyűjtik a dokumentumokat, bemutatják az összképet, jótállnak a számokért, ám ez az igazságnak csak az egyik fele, mert elrejti az embereket, a szereplőket; a támadókat éppúgy mint a legyőzötteket.