A 632-es kódex [antikvár]

Prológus Négy. Az idős történész nem tudta, honnan is tudhatta volna, hogy már csak négy perc van hátra az életéből. A szálloda liftje tárt ajtókkal várta, a férfi pedig megnyomta a tizenkettes gombot. A felvonó elkezdte útját fölfelé, utasa pedig belenézett a tükörbe. Öregnek látta magát: a feje csaknem teljesen kopasz volt, csak a füle mögött és a tarkóján volt némi haja, és az is fehér volt, mint a hó. Akárcsak gyér szakálla, amely sovány, beesett, mély ráncokkal barázdált arcát fedte. Kinyitotta a száját, és megvizsgálta elhanyagolt fogait is: fakó sárgán vicsorogtak rá. Csak a műfogai ragyogtak fehéren, makkegészséget hirdetve. Három. A lift kellemesen csilingelő tin hanggal közölte vele, hogy megérkezett, legyen szíves kiszállni és elmenni a halálba, mert őrá, a liftre, más vendégek is várnak. Az öreg kilépett a folyosóra, balra fordult, és jobb kezével előkereste a zsebéből a kulcsot: egy fehér kártya volt az, amelynek az egyik oldalán a szálloda neve állt, a másikon pedig egy fekete csík - ez tartalmazta a kulcs kódját. A férfi bedugta a kártyát az ajtón lévő résbe, mire felvillant egy zöld fény, majd elfordította a gombot, és belépett a szobába. Kettő. A légkondicionáló száraz, fagyos lehelete fogadta, a jóleső hidegtől felborzolódtak a szőrszálai, és arra gondolt, milyen jó is ez a felfi-issülés, ha az ember az egész délelőttöt az utca perzselő hőségében töltötte. Lehajolt a hűtőhöz, kinyitotta az ajtaját, kivett egy pohár gyümölcslevet, és odalépett a nagy ablakhoz. Nyugodt sóhajtások közben csodálta meg az Ipanema magas és ódon épületeit. Éppen szemben volt egy öteme- 11