A csillag fia [antikvár]

Részlet: Megmozdult a föld A déli napsütésben egy lovas vágtat az országúton. A táj vad és elhagyatott. Magas sziklafalak alatt óriási erdők sötétlenek és hatalmas, rendkivüli fák állanak mozdulatlanul a forróságban. Néha a sziklafalakat megszakitja egy mező. De nem virágokkal, hanem embernyi náddal, ernyős, komor lapuval és ijesztően sötét napraforgókkal. A mezőn rendszerint egy-egy szálfa meredez kormosan, néhány megfeketült tégla mellett. Valaha ház állott ott. De a lovas nem néz sem jobbra, sem balra, hanem száguld előre; lova nyakára hajlik és sarkantyuit féktelen dühvel vágja az állat sebes vékonyába. Egy fordulónál a hegység, mely eddig távolról árnyéklott, hirtelen közeledik az országuthoz; mint valami iszonyu hullámot látja közeledni maga felé a lovas, egyszerre már ott is van előtte, elnyeli az utat, a mezőt, a sziklát és a ló megtorpan és lihegve áll meg a lejtőn. Nem bírja tovább.