A faljáró [antikvár]

A FALJÁRÓ Élt a Montmartre-on, az Orchampt utca 75/b alatti ház harmadik emeletén egy Dutilleul nevű kitűnő férfiú, kinek megadatott az a különös tehetség, hogy minden baj nélkül át tudott járni a falakon. Cvikkert, kis fekete kecskeszakállat viselt, és az Iktatásügyi Minisztériumban működött mint harmadosztályú előadó. Télvíz idején autóbusszal járt hivatalába, nyaranta pedig gyalogszerrel tette meg az utat, keménykalapja alatt. Dutilleul éppen negyvenharmadik évébe lépett, amikor feltárult előtte csodálatos hatalma. Egy este szerény agglegénylakásának előszobájában rövid villanyszolgáltatási zavar lepte meg, néhány pillanatig a sötétben tapogatódzott, majd miután újra kigyulladtak a lámpák, a harmadik emeleti lépcsőfordulón találta magát. Lévén, hogy a lakás ajtaja belülről volt bezárva, az eset elgondolkoztatta, és nem hallgatva a józan ész intelmeire, elhatározta: úgy tér visz-sza, mint ahogy kijött, vagyis a falon át. Ügy érezte, hogy ez a furcsa tehetség nem felel meg egyéniségének, sőt még egy kissé bosszantotta is, és másnap, szombaton, kihasználva a víkendet, felkereste a városnegyed orvosát, és előadta esetét. A doktornak módjában volt meggyőződnie, hogy igazat mond, és a vizsgálat kiderítette, hogy a bajt a pajzsmirigy fojtófalának csavar alakú keményedése okozza. Túlfeszített munkát rendelt, továbbá, hogy vegyen be, éspedig évente két késhegynyivel, négy-vegyértékű pörgeport, ami nem más, mint rozsliszt és kentaurhormon keveréke. Miután az első adagot bevette, az orvosságot egy fiókba rakta, és nem gondolt többet rá. Ami viszont a túlfeszített munkát illeti, köztisztviselői ténykedését semmiféle hajszát nem tűrő szokások szabályozták; szabad idejét pedig új-