A fehér asztalnál [antikvár]

Falun éltem le gyermekéveimet, ott áhitattal hallgattam a harangszót. Templomba hívta a hívőket. Szép menetek is gyakran felkeltették gyermeki figyelmemet: csipkésen, szalagosan, felcicomázva vitték a keresztszülők az újszülöttet a templomba...Bámulat tárgya volt ott gyakran az árvalányhajas, bokrétás, Kossuth-kalapos vőfély is, amint szép rigmusokban dicséri a menyasszony erényeit. Ehhez hasonlatos volna a funkciója egy új könyv megjelenésénél a könyv ajánlójának, aki az előszóban olyan szerepet tölt be, amit manapság bekonferálásnak neveznek. Könyvem azonban ajánló nélkül jelenik meg, ezt a hiányt tehát én igyekszem pótolni itt. Talán jobb is így. Mert ha nincs beharangozó, nem verik félre a harangot. Ha nincs koma, nem ejthetik le az újszülöttet és vőfély nélkül a túlzó rigmusokat nem mosolyoghatják meg. Magam hozom tehát a könyvet és halkan bekopogtatok az irodalomnak különben tárva-nyitva lévő kapuján.