A fehér felhők útja [antikvár]

-5- ELŐSZÓ ELÉ (A fordító oéháoy szubjektív megjegyzése) Minden ember egy bizonyos saját értékrendszert dolgoz ki olvasmányai megitélésére. Amikor azt állítom, hogy életem egyik legnagyobb könyv-élménye volt "A fehér felbök utja", akkor olyan könyvekkel hasonlítom össze azt, miDt a "Bengáli tuz" (Hajnóczy Rózsa), "Az égő csipkebokor" (Kodolányi János), a "Borotvaélen" (S. Maagham), "India titkai" és a "Felsőbbrendű én" (Paul Brunton). Hatalmas kvintesszencia ez a könyv, mely az előbbieket mind felö'leli - leglényegesebb mondanivalója szempontjából. Miifaját tekintve talán útleírásnak vagy utinaplónak le-öetne mondani: utazás a türkiz tavak, a hermelinpalástos arany hegyek, az azúrkék égbolt és a fehér felhők meseországában és egyben utazás az önmegismerés és önkifej-lesztés titkos ösvényein át a lélek meditációval megközelíthető legmélyebb mélységei felé. Tehát földrajzi és lélektani értelemben vett regényes útleírás, amely soha nem látott tájakra kalauzolja el a nyugati olvasót: egy titokzatos távol-keleti országba és egy misztikus, de legalább annyira valóságos belső világba. Olyan spirituális birodalomról ir szinesen, élvezetesen a könyv szerzője - egy európai műveltségű tudós buddhista láma, filozófus, festőművész és archeológus egyszemélyben - melybe mindenki eljuthat, akinek van ehhez belső motivációja és kap egy kis külső segítséget a ma már nem titkos keleti Írásokból. Hálás vagyok a sorsnak, hogy kezembe adta ezt a fiagyszerű könyvet. Hálámat azzal próbálom leróni, hogy sebtében elkészitem ezt a szerény igényű "rövidített for-"^itást", mely éppen azért lett rövidített, hogy a könyv