A fény, amit elvesztettünk [antikvár]

Elsö fejezet A TÁRGYAK NÉHA MINTHA A TÖRTÉNELEM TANÚI lettek Volna. Elképzeltem, hogy a faasztal, amit végzősként Kramer Shakes-peare-szemináriumán körülültünk, olyan ódon, mint a Columbia, és 1754 óta áll abban a teremben. A hozzánk hasonló hallgatók az évszázadok során simára koptatták a széleit, ami persze biztos nem igaz. De így láttam magam előtt. Hallgatók ülték körbe a függetlenségi háború, a polgárháború, a két világháború, Korea, Vietnam és az öbölháború idején is. Különös, de ha megkérdeznéd, hogy aznap ki más volt ott még velünk, azt hiszem, nem tudnám elsorolni. Olyan tisztán láttam régen az arcukat, de tizenhárom évvel később csak rád és Kramer professzorra emlékszem. Még a tanársegédje nevét sem tudom felidézni, aki elkésve, futva érkezett a terembe. Még nálad is később. Kramer éppen végzett a névsorolvasással, amikor benyomtad az ajtót. Rám mosolyogtál, egy pillanatra felvillantak a gödröcskéid, miközben lehúztad a fejedről a Diamond-backs'-sapkádat, és begyömöszölted a hátsó zsebedbe. A te- Arizonai baseballcsapat. (A ford.)