A föld I-IV./A láthatatlan Neigeon ur [antikvár]

Zola A föld -ben a kisbirtokos paraszt életét akarta megírni, azét a parasztét, aki megélhetését testi fáradságával vájja ki a földből, igénytelenségével, sok nélkülözéssel, zsugoriságba menő takarékossággal tartja fenn magát és szerzeményét néha a kapzsiság ravaszkodásaival iparkodik növelni, de olykor még a bűntől se riad vissza azért, hogy még több földet szerezhessen. Azét a parasztét, akinek bőrét megcserzi, idegeit pedig megkeményíti a természet mostohaságaival való folytonos küzdelem és akinek egyetlen igazi szerelme: a föld. „A francia parasztnak a földhöz való ragaszkodásáról akartam irni - mondja erről a munkájáról szóló egyik följegyzésében - hosszú küzdelméről, hogy ezt megszerezhesse, testét megőrlő folytonos munkájáról, rövid örömeiről, nagy nyomorúságáról." De meg akarta irni ennek a nagy robotolónak a tragédiáját is. A paraszt Lear királyét, aki hatalom és tekintély volt mindaddig, amig megőrizhette a testi erejét, de attól fogva, hogy öregségében már nem tudja megmunkálni a földet, mintha testi erejével az élethez való jogát is elvesztette volna. Zolánál ez a falusi Lear szétosztja földjét a gyermekei között, mint valaha régen az apja cselekedte, mert nem akarja, hogy a föld parlagon heverjen, - mert attól tart, hogy az idegen munkálok nagyon meglophatják, - és mert, ha még életében megajándékozza őket, halála után nem kell a földért örökösödési illetéket fizetniök. De gyermekei nem tartják meg, amit ezért igértek; még attól is megfosztják, amit titokban félrezsugorgatott, aztán tűrhetetlenné teszik, hogy náluk tartózkodjék és amikor hajléktalanná válva, egész éjszaka ott kóborol a körül a föld körül, amelyik valaha az övé volt, irigyelnie kell az óljukba huzódó kutyákat.