A földgömb [antikvár]

Részlet a könyvből: - Christofer, nézze csak a folyót. Olyan vad, mint... - Én. Úgy-e, ezt akarta mondani, Annie? A part vonala messzire elkígyózott a hullámos síkságon. A folyó még mellette futott, tavaszt dalolva, távoli tájak himnuszát zúgva, ismeretlenségek üzenetét harsogva. De a partok már remegve érezték, hogy nemsokára átlép rajtuk a folyó. És a hullámos síkság elébetárulkozott a medréből kiágaskodni készülő áradatnak. A lucskos, barna föld szerette ilyenkor a rakoncátlankodásokat, az első meleg napsugarak idején. - Kértem már többször, Annie, ne mondja nekem azt a nagyképű Christofer nevet. Kit, ez az én nevem, így hívtak odahaza Canterburyben, így hívnak mai napig a Trinity Hall minden népei, elsőévesektől kezdve a magisterekig. Ott álltak a vágtató folyó partján. A szél redőkbe libegtette Kit sötétkék tógáját. Az égen türkizkék sávocskák húztak el opálszínű vándorfelhők alatt és a folyó acélkéken feszült neki a tereknek. Annie prémes kabátja bor színű volt, ha a nap kibukkant néhány pillanatra a felhők közül. És ha a felhők kósza árnyékai reájuk borultak, a nyestszegélyes kabát ismét sötétbarna lett, mint a hullámos anyaföld.