A halhatatlan hercegnő [antikvár]

Részlet a könyvből: Négyszáz esztendeig vágytam a halhatatlan hercegnőre. Négyszáz esztendő - ő maga jelölt meg ennyi időt arra, hogy érzelmemet próbára tegye. - Négyszáz esztendeig, - mondta egykoron Firenzében egy tavaszi estvén a Ponte Vecchióról alátekintve az Arnóra, amely olyan volt ekkor, mintha csupa ezüstvirágocska úszkálna benne csak négyszáz esztendeig kivánjon meg és magáé leszek, signorino. Négyszáz esztendeig kellett hogy várakozzam rá és ez a négyszáz esztendő fiatalságban tartott meg. Fekete-hajam nem tudott ez idő alatt megezüstösödni, szemem csillogásának zománca nem töredezett meg, testem karcsu maradt és egyenes, mint a liliomszár, kezem friss, mint a gyermeké, homlokom üde és ráncnélküli, mint a porcellán és szám érintetlen. Engem szeretett mindenki. Rám vágyódtak a szenvedők: Mária, Skóthon katolikus királynője és Marie Antoinette; a hallgatagok: Pármai Izabella és Mária Luzja; a bölcsek: VIII. Henrik leánya, Angliai Erzsébet, Pármai Margit, aki II. Fülöp helytartója volt Hollandiában és a spanyol Izabella is; engem óhajtottak a kegyetlenek: Medicis Katalin és Báthory Erzsébet; Dobó Katica azért volt hős, Széchy Mária azért vitéz, hogy engem nyerjen meg; Ninon de L'Enclos miattam, az én kedvemért maradt fiatal és Madame de Sévigné minden sorát nekem írta...