A kincs [antikvár]

2 A kényelmetlen nyitott batár lassan haladt előre az úton. Az ülés sarkában egy fiatalember ült, sokráncos köpenybe burkolódzva. Hirtelen előrehajolt, és megkérdezte a kocsistól: ^ De ez már az utolsó falu? Igenis, az utolsó, nagyságos úr. ^ Én mikorra érünk Potstejnba? ^ Mindjárt ott leszünk, nagyságos úr. í Pivnicska, a kocsis furcsán vigyorgott. A fiatal „nagyságos úr", aki láthatólag nem nagyon bízott ebben a „kocsis-mindjártban", el--kedvetlenedve bújt vissza az ülés sarkába. A kocsis meg, mintha csitítgatni akarná türelmetlenségét, pattintott egyet-kettőt az ostorral, és meglegyintette a fáradt pejkókat; az állatok ügetni kezdtek, de hamarosan visszaestek a megszokott, poroszkáló lépésbe. Szomorkás, borongós nap volt, 1780 december elején. A föld megkérgesedett, de hó még nem hullott, csak — ahogy mondani szokták — lógott a felhőkből a Iába. A szürke ég mintha ráha-