A kitörés [antikvár]

- Sztálingrád kibaszott eposza! - mondta mindig bosszúsan Schulze exőrmester, ha a nagy csata témáját sörivó cimborái felhozták a háború után. - Nagy szar a karácsonyfán, Sztálingrád csak egy nagy korsó szar volt! Hatalmasat húzott a söréből, rendszerint fél litert egy nyeletre, és belevágott ismerős tirádájába: - Először megkapod őfőméltósága parancsát, hogy szaros Adolf a Hatodik Hadseregét egész Sztálingrádig küldi. Csakis presztízsből, ennyi az egész. El akarta foglalni azt a várost, amelyik annak popov segglyuk Sztálinnak a nevét viseli. És akkor az az affektáló von Paulus úgy intézi, hogy a nyomorult bokorugró brancsát bekerítsék. nem néhány rohadt ezredes, hanem ő! Rendszerint újabb nyelet sörrel öblítette le annak a gyűlölt névnek az undorító ízét, mielőtt folytatni tudta volna. - És mit csinált Adolf? Megengedte, hogy a Hatodik visszavonuljon, amíg legalább egy szarásnyi idő volt? Nem, a kurva életbe! Megparancsolta a szegény, félig már éhen döglött bokorugróknak, hogy harcoljanak az utolsó emberig, az utolsó kibaszott töltényig. Hát, a végén már nem volt lőszerük, amivel harcolhattak volna. Mert a Hájas Hermann nem tudta tartani az ígéretét, hogy légi úton küldi a Hatodiknak az ellátmányát. Talán túlságosan beszívott - a nap felét azzal töltötte, hogy drágakövekkel kirakott csővel kokaint szívott fel a hájas ormányába. Egyszer a bagázsa egy egész láda kondomot dobott le ellátmányként! Mit gondolt, vajon mit csinálhatnak a Hatodik bokorugrói, halálra kefélik a popovokat? Itt Schulze mindig hatalmasat nevetett, felhajtotta utolsó korty sörét és utána eresztett egy kupica tüzes Kornt, mielőtt folytatta volna az egész vezérkart megvető litániáját. - De a mi főnökünk, az az ikszlábú egykori csirketenyésztő Himmler sem volt jobb: nekünk a végsőkig harcolnunk kellett odakinn a romok között, amíg ő a kövér titkárnőjét dákózta Berlinben! - Schulze széles, nyílt arca eltorzult a megvetéstől, és ilyenkor rendszerint ezt acsarogta: - Hát, az egész szaros bagázsuk címzetes ökör volt a csúcstól az aljáig. A vezetőink - leszartam őket! Nekünk a Wotanban jobb tisztjeink voltak, mint az a csürhe. És az eredmény? Abban az esztendőben a popovok négyszázezer szerencsétlen szarost ejtettek foglyul, akik alulról szagolták az ibolyát, mielőtt a háborúnak vége lett.