A kiválasztottak [antikvár]

Részlet a kötetből:"A szél meghimbálta a virágos ágat, melyen egy magányos kis madár pittyegett. A madár felröppent és áthúzott a pap feje fölött, aki az árokparton ült. Olyan volt ez a madár, mint egy bársonyba takart rubintkő, melyet parittyából hajítottak a tündöklő térbe. A pap szívében édes gyötrelem ébredt Veronika után. Most volt negyvenöt éves. Fekete szemét széles homlokától ezüsttel befújt vastag szemöldök választotta el. Pupillái nagyok voltak és rémültek, idegesen mozogtak fészkükben, melyet titokzatos vonalakkal rajzolt körül a rohanó idő. Kövér álla ernyedten pihent zömök törzsén. Sötét ruhája komorrá tette arcát. Szelíd fájdalommal nézett az égre, mintha az árva pittyegőt keresné. Csodálkozott, hogy milyen szép most az ég. Nyugaton rubint, keleten zafir. A fák bíborszínű pongyolákban állanak. Szerelmet lehell a táj. A falu nyugodtan áll az erős kősziklák alatt, melyek közül egyik úgy emelkedik ki, mint valami színekkel teleírt kecses obeliszk. Könnyű sóhajjal nézte a világos tájat, mely valósággal hangsúlyozta megrendítő belső szomorúságát. Két éve szereti Veronikát. Veronika tizennégy éves, még gyermek, elférne a tenyerében. Ha kimondaná azt a szót, melyen két év fantasztikus sóvárgásai pihennek, Veronika talán elrepülne, mint az a bolond pittyegő. Lecsukta szempilláit és kövér ujjaival halántékát simogatta. Szenvedett. A kis pittyegő visszaérkezett, ájultan a kacér somvirágokra zuhant. A pap megrezzent, nehézkes mozdulatokkal felkelt a gyomok közül. Az obeliszk ezt mondta neki: "Szegény ember, nem tudsz egyenesen állani." Elindult az úton. Az utat fiatal szilvafák szegélyezték, melyek a kastély kőkerítéséig kísérték. Úgy hatott ez a kőkerítés, mint nevető kislány szempilláján a könnycsepp. A vidám utca ötletesen elkerülte a gőgös falakat és az önfejű patakot s a dombtetőn ásító két vén diófa között a felhőkbe emelkedett. A kastély kapuját két sörényes kőoroszlán őrizte. Itt nem játszhattak a parasztok gyermekei. A parasztok a dombon laktak. Borzolt fedelű házacskáik úgy álltak az öntelt oroszlánok előtt, mint valami dühtől megbabonázott macskák. A pap letért az útról, átment a virágos ösvényen, mely a kastély felé kanyargott. Az egyik oroszlán hátán parasztlegényke ült. Tizenöt-tizenhat éves lehetett. Haja, mint az olvasztott arany, hullámokban omlott széles vállai felé. Magas homlokától lehelletfínom aranypihék választották el kék szemeit. Testét rongyok borították. Bocskorával néha könnyedén megsarkantyúzta az oroszlán vékonyát..."