A kócsag visszatér [antikvár]

Részlet a könyvből: Nagy, fekete gömbös felhők borították be az eget, korán besötétlett. Mindenki behúzódott. Egy darabig mesélgetéssel verték el unalmukat a nők, küszködtek a sötéttel. Hasztalanul. Friss, egészséges testű, egyszerű lelkű teremtések voltak ezek; dolgoztak, daloltak, viháncoltak, ettek; tétlenségre azonban csakhamar elaludtak. Lám, most is a második mese közepén már lógtak a fejek. Maga a nagyasszony is elaludt. Csak a mesélő Zsófia volt még ébren közülük. Puha, suttogó hangja nyomán királyok, hercegek, tündérek, manók töltötték meg a szobát. Most, hogy álomba merültek a hallgatói, még szebbre, még melegebbre váltak a mesék. Mert ilyen ám a mese, mikor magának mondja, szövögeti az ember, akkor a legpompásabb, a leggyönyörűbb. Amikor magunk is benne vagyunk.