A lézengő [antikvár]

Kiadói borító kissé elszíneződött.
"Vékony arcú, hosszú hajú, hegyes orrú fickó - írja Lugossy Gyula a regény főhőséről. - Tud mulatságosan mosolyogni, tud ábrándosan elbámészkodni akár órákig, napokig is; de a legjellemzőbb rá az a bizonyos fapofa, amelyről senki, még a legokosabb és legdörzsöltebb lélekbúvárok sem tudnának leolvasni semmit. Megrögzött szokása, sőt gondos törekvése, hogy elrejtse igazi mivoltát egy semmitmondó álarc mögé - ha van egyáltalán elrejtenivalója!" A regényt olvasva ennek a fiatalembernek az életét ismerjük meg, már-már automatikus körforgásában. Ez a fiatalember az élet vegetatív köreiben mozog, mindenekelőtt az animális élvezetek érdeklik, a szeretkezés, az önfeledt sütkérezés a nyári napfényben, az ivás, a tánc eksztázisa s olyan izgalmak, mint az autólopás vagy a száguldás izgalma. Lugossy Gyula pontosan leírja szokásait, bemutatja a dolgokhoz szövődő viszonyát s a tárgyakat, melyek nagyon jellemzően veszik körül, érzékelteti unalmát, növényi közömbösségét a világgal szemben, s kitűnően meg tudja éreztetni lézengő egyedülvalóságát, a semmibe merüléstől való félelmét, azt a kozmikus tériszonyt, mely úrja és újra elfogja, s melynek feloldásához, megszüntetéséhez ösztönösen keresi az ellenszereket. A regény a tétova mozdulatlanság képével zárul, s egyértelműen azt a következtetést sugallja, hogy a fiatalember életmódja szükségszerűen zsákutcába visz, ezt az életmódot már ő sem folytathatja önfeledten.