A lila pavilon [antikvár]

Prológus Ma jó hírt kaptam. Reggel a Conde de Sáo Januário Kórházba siettem a szokásos vizsgálatokra és kezelésre, ahogy az elmúlt fél év során szinte már megszokottá vált, miután végstádiumhoz közelítő, halálos betegséget diagnosztizáltak nálam. A nővér vért vett, az orvosok CT- és MRI-vizsgálatot csináltak, és infúziót is kaptam. A vizsgálatok és a kezelés egész délelőtt elhúzódott. Miután végeztem, a Guia-dombról lesétáltam a tiszti klubba ebédelni. Délután három körül azonban vissza kellett mennem a kórházba, az Évora doktorral megbeszélt konzultációra. Bevallom, hogy ezek a találkozók mindig nagy feszültséget okoznak nekem, mert ekkor tájékoztatnak betegségem alakulásáról. Jó hírekkel ritkán szolgál az orvos, ezért nem szégyenlem bevallani, hogy amint belépek a szobájába, mindig kiver a hideg veríték, és ideges remegés fog el. Ezúttal azonban váratlan dolog történt. - Akar valami furcsát hallani? - kérdjezte az orvos a szokásosnál pozitívabb hangnemben, miközben a laborvizsgálatokat, az MRI- és a CT-eredményeket tanulmányozta. - Ügy látom, lassabb ütemben halad előre a betegsége. Akárhányszor az irodájában jártam, csak rossz hírekkel kellett szembesülnöm, így szavai lelkesedéssel töltöttek el. - Tényleg? - kérdeztem meglepetten, s hirtelen megkönnyebbülést éreztem, az eszem azonban óvatosságra intett. - Ez mit akar mit akar jelenteni pontosan? Az orvos egy foltra mutatott az MRI-felvételen. - Látja ezt itt? - kérdezte, majd fogta az előző havi leletet, és az új mellé helyezte. - Hasonlítsa csak össze! 17