A menekvő [antikvár]

Részlet: 1. Felébredéskor a napsugarak éppen arcodat érik. A rádióban a sípoló jelzés szól: hét óra. Alvás közben átmelegedett testedet kellemes hűvösség önti el. Egy pillanatig öntudatlanul örülsz a friss reggelnek, a zsibbadt karodnak és arcodnak. Mégis sikerült elaludnod. Homályosan emlékszel még a fullasztó éjszakára, a konokul ébrentartó gondolatokra. Diadalt érzel. A reggel annyira kellemes és ártatlan, hogy elhiszed, nincs semmi baj, éjszaka sikerült mindent megölnöd, nem lopakodik utánad semmi. De ez csak rövid ideig tart. A rádióban még el sem kezdődnek a hírek, kedvtelenséged máris visszatér. A test ébredését gyorsan követi az értelem, a bódultság megszűnik, a zsibbadtságot nem érzed, az ágyban már csak lustaságodat találod, a felkeléssel megint elkéstél. A reggel már nem tud becsapni, és a hirtelen változás tompa felismerést hoz, kezdődik a nap. Apád, miután a rádiót bekapcsolta, a reggelit is behozta már. Hét előtt öt perccel ébreszt és előzőleg mindent elrendez, ami a felkelést könnyebbé teszi. Arra gondolsz, mégiscsak jó dolgod van. Bemész az egyetemre, ott eltöltesz négy-öt órát és utána azt csinálsz, amit akarsz. Talán semmi okod se lenne panaszkodni. Akkor hát miért? És ez a miért az első teher abban a hátizsákban, melyet a nap folyamán majd hátadon kell cipelned. Mégegyszer az éb-