A nagy pillanat [antikvár]

Nincs művész, aki napjának mind a huszonnégy órájában zavartalanul és szakadatlanul csakis művész lenne; mindaz, ami lényeges és maradandóan sikerül neki, csakis ihletének kevés és ritka pillanataiban valósulhat meg. Ugyanez áll a Történelemre is, melyet minden idők legnagyobb költőjének és alakítójának tekintünk: - ez sem alkot szüntelenül. Istennek ebben a titokzatos műhelyében- ahogyan Goethe a történelmet nevezi, ugyancsak nagyon sok mindennapi és közömbös elem található. Itt is, mint általában a művészetben és az életben, a felejthetetlen és fennkölt pillanatok egyre ritkábban jelentkeznek. Legtöbbnyire csak közömbösen és kitartóan, mint a krónikás, egyes szemeit fűzi föl annak az óriási láncnak, amely az évezredek hosszú során nyúl át- egymás mellé helyezve a történéseket, mert minden feszültségnek időre s előkészítésre és minden eseménynek fejlődésre van szüksége. Hogy egy-egy nép keretén belül egy-egy géniusz támadjon, ahhoz embermilliók kellenek és sok-sok millió órának kell elmúlnia, mielőtt egy valóban történelmi, az egész emberiség sorsára döntően kiható pillanat elérkezik. De ha ilyen géniusz a művészet síkján jelentkezik, rendszerint túléli az időket s ilyenkor érkezik el az a bizonyos világraszóló, örök pillanat, amely döntő s végzetes módon fog kihatni évtizedekre, sőt évszázadokra is.