A pólai győző [antikvár]

Részlet a könyvből:Waldhausen admirális, a "pólai győző", akinek nevét a világtörténelem jegyezte fel, türelmetlenül gondolta;- Csak már vége volna az egész ostoba parádénak és hagynának békén!Bárha masszív bronzkoporsóba volt is zárva, azért mindent tisztán hallott és látott. Hallotta a gyászindulót, amelyet a zenekar fujt és a beszédet, amelyet ő fensége, a főherceg mondott el; látta a katonai méltóságokat, a díszezredet és a diadalmas zászlót, amelyet őmiatta burkoltak gyászba. Nemrégiben még, mielőtt a halál formalitásain átesett, mindennek nagy jelentőséget tulajdonított. Még az utolsó pillanatban is, mikor egész viharos élete átcikázott az agyában, ugy vélte, hogy minden átélt veszedelem, minden fáradság s minden kockázat csekély volt ahhoz a dicsőséghez mérve, amely reá várakozott. Utolsó szava, amit fiához intézett, ez volt:- Fiam, első a dicsőség!