A század asszonya [antikvár]

Részlet a könyvből:"Ezernyolcszázkilencvenkilenc december harmincegyedikén, vasárnap éjjel tizenegy óra után kétfogatú kocsi állt meg a lucskoshavas Adrássy-úton, egy háromemeletes ház előtt. A kocsis lelépett a bakról, kinyitotta az ajtót; a kocsiból hegyes fekete szakállú, cilinderes, feketeköpenyes, alacsony férfi a gyalogútra segített egy égő arcú, csillogó szemű , nevető szájú fiatal leányt.- Köszönöm szépen! köszönök mindent! - kiáltotta a kocsiba a lány.- Nincs mit, szívem, - felelte a bent ülő nő - gyere fel a héten, most pedig siess, ne fázz meg. Anyáékat üdvözlöm, remélem, örültek a malacnak. Makszik, kérem, jöjjön, elkésünk.A Makszinak nevezett férfi még mindig kezében tartotta a lány kezét. Hol a hamuval teleszórt gyalogutat kémlelte, hol meg a kocsiban maradt nőre vetett kutató pillantást.- Hát jól érezte magát, kedves kis Julia? - Nagyon jól! Nagyszerűen!- Menjünk, Makszik, kérem megfagyok itt.A férfi ekkor elengedte a leány kezét, mélyen megemelte cilinderét, meghajolt és visszaült a kocsiba, melynek ajtaja előkelően tompa kattanással becsapódott. Julia ott állt a gyalogút szélén, az elrobogó kocsi után nézett, világossárga személyben sóvárgó fények gyulladtak; mosolyogva, elragadtatottan sóhajtotta: Istenem, miylen szép az élet! ... Milyen szép a feketelakkos kocsi, a szótlan és komoly kocsis, a cilinderes és figyelmes Makszi úr, milyen szép, feledhetetlenül szép Mária... és külön a ruhája.. Milyen szép volt a színház... Milyne gyönyörű az egész élet! És most bálba mennek.. miért nem vitték el a bálba is?"