A szerencsecsillag [antikvár]

Részlet: A bóra zugva, jajongva csapott át a morlák tengercsatorna fölött. az ifju, homlokát a szállodai szoba ablaküvegéhez szoritva bámulja a vihart. Az utca kihalt és néptelen, a lámpák kisértetiesen lobognak, a siketitő szélben, mintha el akarná fujni a lámpavilágot valami láthatatlan óriás, amelynek keble oly széles, hogy a Karsztok gőzölgő kupoláitól az aranyló lessinai dohányföldekig terjed, tüdeje oly mély, mint az oceánfenék, s ha köhögési roham szakad föl a torkán, vad mozgásba ringatja a tenger hullámait, csónakokat borit föl, s vitorlásokat taszit lebegő kifordult vászon-szárnyakkal sötét vizek feketéllő ösvényei alá. - Rettenetes, - dörmögi az ifju - kidermedt szemmel bámulva fékjükről szabadult elemek tébolyult, földöntuli tombolását.