Bővebb ismertető
Részlet a kötetből:
EMBER, AKINEK NEM VOLT ÉDESANYJA...
Egész nap dolgozott. Ezer és ezer betűt karcolt a papírra, a szíve vadonából írta ki sorjába régholt rétek és csipkés szegélyű erdők virágait, színeit, dalait. Évek surrantak azóta, hogy beballagott zömök testbe préselt vágyaival a régóta rothadó Város kapuján, s idegen maradt és marad mindörökké, a Miatyánkjával és az Ámenével együtt. Egész nap dolgozott, este aztán magáraerőszakolta a szmokingját, átkötötte nyakát a sötétfényű selyemsállal, megnyikorogtatta vékony talpú lakkcipőjét, erős, markos ízű cigarettára gyújtóit és sietett Budára. Alakjai együtt haladtak vele. A vékony, ferdült gerincű Vendi-gyerek, a harangozó árvája. Császár úr, a kisvárosi foltozószabó, Nene néne, a siratóasszony, aki zörgőszálas férfiszemöldököt viselt és kegyetlenül sirattató búcsúénekeket kántál a halottasszobában, mind a háta mögött kullogtak. Bakai asztalosék ketrecben tartott, vak öreg rókája bele-belekapott jószabású felöltőjébe, feje fölött szinte kísértő fénnyel lebegett az útszéli Szent János-szobor homlokán pihenő, aranyozott abroncs, - így ment, így óvakodott az ő betűkből alkotott világából a lelke számára oly semmiséget jelentő estélyre, ahol majd körülülik, ha zongorázik és harsogva nevetik utánozhatatlan, pompás cigánybeszédét.