A vörös Jázon I-III. [antikvár]

Van egy gyönyörű szép északi rege. Egy férfi beleszeretett egy jó tündérbe. Megkérte, feleségül vette, s esküvő után az történt, hogy a tündérből közönséges földi asszony lett. Mikor ráunt az asszonyra, hátat forditott neki, s elment bolyongni a hegyek közé. Egyszerre elért egy mély szakadékhoz s a tulsó partján meglátott egy másik tündért, akire öröm volt ránézni; édes hangokat csalt ki hárfájából s olyan édesen énekelt hozzá, hogy a férfi, akinek a szive megtelt gyönyörrel és keserüséggel, igy kiáltott fel: - Oh, bárcsak ugy rendelték volna az istenek, hogy ez a tündér legyen a feleségem s nem a másik! Aztán nagy erőlködéssel és nagy veszedelmek közepette átkerült a szakadékon és a tündér felé iparkodott; de a tündér elszaladt előle. Utána iramodott; követte, mig el nem érte s meg nem fogta. Aztán szembe fordult vele, hogy megcsókolja s ime! - akit tündérnek vélt, a felesége volt! Történetemnek a fele ez a régi népmese; - érzelmek édes könnyed játéka, olyan, mint a rozskalászokon végigsikló árnyak lenge tánca. Van egy másik északi rege. Volt egy férfi, aki azt hitte, hogy egy gonosz szellem az ellensége. Kazlai elhamvadtak, pajtája bedőlt, barmai elhullottak, termő földjét szárazság verte meg s elsőszülött fiát megölték. Lesbe állt s várta a közeli sziklabarlangok közt a szörnyeteget. Mikor legsötétebb volt az éjszaka, meglátta. Nagyot kiáltva rávetette magát és derékon kapta; s a szörnyeteg feléje fordult és vállon ragadta. Sokáig birkózott vele, botorkálva, támolyogva, elesve, meg ujra talpon teremve. Végre nagy erőlködve leteperte, fölébe került, rátérdelt és jobbjával torkát szorongatta. Aztán kihuzta kését, hogy megölje; de ekkor kibukkant a felhőfoszlányok közül a hold és elárasztotta fénnyel a szörnyeteget. A férfi meglátta ellensége arcát s ime! - ráismert benne saját magára. Történetemnek ez a másik fele: szenvedélyek vad viaskodása, viharzó, komor fergeteg.