»Állapota kielégitő...« [antikvár]

Részlet: Telefónon mutatkozott be, hogy mikor látogathatna meg, kéziratról szeretné kikérni a véleményem. Mikor megtudtam, hogy egy tüdőbeteg szanatórium orvosa, egyébként önálló kutató is (éppen Németországba készült utóbbi minőségében), afféle szépirodalmi kiruccanásra kellett gondolnom, titkos drámára, vagy versekre. Csodálkoztam, midőn - legalább a saját jóhiszemü tudomása szerint - szabályos szakmüvet tett elém, aminek ez volt az eredeti címe: »az orvos mint beteg, kórtörténet«, azzal, hogy valamelyik szaklapnak szánta, folytatásokban. Mint szakember, a stiláris szempontok ellenőrzése céljából fordult az iróhoz, mint szakemberhez, olyanformán, ahogy magam is orvossal ellenőriztetném, ha történetesen valamelyik regényemben orvosi dolgokról lenne szó. Igy fogtam neki az olvasásnak, a mondatok és szavak rendjére ügyelve, javítgatva kötőszókon, igehasználatok egyeztetésén. Egyszerre csak azon kaptam magam, hogy a ceruza ott hever mellettem jó másfélórája s hogy egyszuszra, megállás nélkül, egyre sebesebben lapogatva a vége felé járok egy kis regénynek, ha regénynek nevezhetem egy eleven és érző ember őszinte vallomását a szenvedések olyan sorozatáról, amin rengeteg ember ment keresztül s megy keresztül állandóan, anélkül, hogy valakinek eszébe jutott volna ezeket a szenvedéseket önálló egységben kiemelve, leplezetlen nyiltsággal közhírré tenni...