Alteregó [antikvár]

Mielőtt rátelepszik a Hálón néki felajánlott parcellácskára, ahová aztán több-kevesebb rendszerességgel ráleheli majd réges-rég volt emlékeinek fonalát, mielőtt ezt az első és bizonyára visszavonhatatlan lépést megteszi, illő, hogy e cselekedete előtt a pók bemutatkozzék. Hölgyeim és Uraim, a pók én vagyok. Ezzel persze korántsem lett teljes a kép, hiszen eltekintve attól a nem elhanyagolható apróságtól, hogy nem tudom. Önök kicsodák, abban sem vagyok egészen biztos, hogy ki vagyok én. így van ez mindenkivel, aki nem XIV. Lajos; aki pedig az írással, kedvünk van azt mondani, mint utolsó lehetőséggel igyekszik felderíteni a világhoz való viszonyát, legyen az a világ akár Svédország, akár egy genfi liftkabin, az bizony nem lehet abszolutista, annak be kell vallania, hogy ő a környezetéhez sokkal szerényebben (vigyázat, mert ez csak álszerénység, ő maga azt hiszi, egyetemesebben!) - tehát, hogy ő a világhoz az alteregói révén közelít. És íme, egyszerre csak rajtakapom magam, hogy aki itt beszél, nem én vagyok. Ez a fickó itt, ez nem én vagyok, hanem Erasmus Szabó, akinek az enyémhez rendkívüli módon hasonlatos, de ugyanakkor sokban különböző személyiségén keresztül talán sikerült elmesélnem az elmúlt hónapok során egy darabka magyar szemüvegen át látott Svédországot. Hotel Excelsior volt az elbeszélés címe, és nem először szóltam benne Erasmus Szabóról, aki nem más, mint az én egyik viking földre vetődött Esti Kornélom. Gál Ferenc a másik, aki a Bankrablás Stockholmban című színdarabban szerepel. Azt lehetne gondolni, hogy ha ő is én.