Amit az idő sem gyógyít be [antikvár]

Előszó Soha nem mondtam el senkinek, hogy mi történt aznap éjjel. Pedig én az a fajta nő vagyok, aki úgy dolgozza fel a problémáit, hogy mindenkinek elmondja. A szupermarket pénztárosa valószínűleg többet tud rólam, mint amennyit a saját anyám. Lehet, hogy ez meg is erősítette bennük azt, amit amúgy is gondoltak rólam. A bulizós lány, az „érezzük jól magunkat" lány, a „nem okoz meglepetést" lány. Közeledtem a harminchoz, és úgy tűnt, a hosszan tartó, nagy szerelem nem fog bekövetkezni az életemben. Ráadásul nagyon szerettem volna gyereket. Szóval nem úgy alakult, ahogy elképzeltem, nem is hasonlított arra a tündérmesére, ami szerintem mindannyiunkban ott él a kezdetektől fogva, hogy van számunkra egy különleges férfi, aki valami csodával határos időzítésnek, a csillagok szerencsés együttállásának, Isten akaratának vagy akárminek hatására egyszer csak belénk botlik, rájön, hogy mi vagyunk az igazi, és minden vágya az, hogy a személyisége legjobb részeit összekösse a mi legjobb részeinkkel. Remélhetőleg akkor, amikor már stabil az anyagi helyzetünk, és tisztán látjuk, merre tart az életünk. 7