Anyaföldön [antikvár]

ANYAFÖLDÖN. - Jól a nyakamra illesztette a hurkot, Grün úr, meg kell adni. De mielőtt még egyet ránthatna rajta, nagy kedvem volna addig szorítani az ön becses nyakát, míg el nem akad benne a lélekzet - végkép és mindörökké! A fiatal ember félig elszántan, félig gúnyos nyugalommal beszélt. A kövér képű és düledt, savószemű kis ember, ki előtte állt és. nehéz aranylánczával játszadozott, de úgy, hogy kövér ujján előnyös világításba kerüljön a drágaköves gyűrűk egész muzeuma, kissé hátralépett, félvállra hajtotta fejét, s hízelgő hangon, mely szemének ravasz, kapzsi pillantását éppen nem mérsékelte, felelt: - Azt a méltóságos báró úr nem fogja tenni. A báró úrnak tréfálni méltóztatik s mindig mondtam, hogy a magas arisztokrácziában nincs olyan tréfás ember több. Hol van itt hurok? Ki beszél hurokról? A Grün Lázár keze becsületes kéz, munkás kéz, hm - igenis, gazdag kéz...