Aranykanál [antikvár]

Előszó BETSY Betsy odaszorítja a mobiltelefont a füléhez, mert alig hallja, amit a másik mond. Zuhog az eső, és a viharos szél olyan pokoli erővel feszül az ablakoknak, hogy beleremegnek. - Sajnos elakadtunk. Fogalmam sincs, mikor érünk visz-sza - hallja Melanie töredezett hangját a meg-megszakadó vonalban. - A vihar kidöntött néhány fát. A tűzoltókra várunk, hogy megtisztítsák előttünk az utat, de egyelőre nyomuk sincs. Nem hiszem, hogy - Úgy érted, esélyetek sincs rá, hogy ideérjetek Graf-tonba? - kérdezi Betsy, és érzi, hogy a gyomra görcsbe rándul. A stáb tagjai már korábban befejezték a munkát aznapra, és sietve elindultak vissza a városba, hogy elkerüljék a közelgő vihart, úgyhogy magára maradt a kastélyban Archie-val és a versenyzőkkel. A puszta gondolatra rettegés tölti el. Megborzong, és szorosabbra húzza maga köré a vékony kasmírkardigánját. - Tessék? Alig hallom, folyton megszakad a vonal - feleli Melanie. - Valakinek muszáj megnéznie, hogy mi van a sátorral. Tele van pakolva a kameráinkkal és a teljes felszerelésünkkel. Tudom, hogy a technikai dolgok nem önre tartoznak, de megtenné, hogy kimegy és megnézi, hogy a bejárati ponyván be van-e húzva a cipzár? Imádkozom, hogy a sátor kibírja valahogy a vihart. Azt mondják, éjszakára még ocs-mányabb idő várható, legkorábban reggelre hagyhat alább