Az alma messze hullt [antikvár]

Részlet a könyvből: "Otromba, fából faragott gyertyatartó áll az asztal közepén. Vastag a szára, gyerekmarok át sem érné. Négy ijesztően durva fejet faragott rá Juhász Imre pásztorember a hegyek között. Nem is emberfejek ezek, inkább boszorkányok, vagy hegyi manók. Kemény, csomós a pofacsontjuk, tátott a szájuk, mintha örökké éhség gyötörné őket. Szemük helyén fényes golyók csillognak, úgy állanak ki, mint valami gyulladt daganatok. Vastag, hajlott faggyúgyertya ég most ennek a fadarabnak tetején. Sötétedéskor gyujtották, lefolyt az olvadt faggyú a faragásokon s tócsába dermedt az asztal fehérre mosott lapján. Kanócát megmetszették már néhányszor, ott hevernek a kormos üszkök mellette. Megriad olykor a kormos láng, derékba kapja a szél, amint befuthat az ajtó, ablak hasadékain. Odakint ijesztő nagyokat ordít a szél, keményszemű havat sodor az úton, púpozza a ház körül. Bal sarokban, a kemence mellett fölriad öreg Juhászné. Ültében szundikált egy nyeklő padkán, feje belepottyant az ölébe."