Bővebb ismertető
Részlet a könyvből:
"Három és fél hónapja, hogy Dél-Amerikából visszatértünk Budapestre.
És most megint itt vagyunk Peruban.
A limai központi bíróság szigorúan zárt és különlegesen gyorsított tárgyaláson hozta meg a mai napon ítéletét. A vád Évát gondatlanságból elkövetett emberölés és a NASA-nak okozott nagyfokú károkozás miatt idézte meg. Helyi ügyvédeink szakmai legendák voltak, de nem sok jóval kecsegtettek minket.
Ennek ellenére az ítélet: felmentés!
Az öt katona ugyanis, akik a titkos labirintusban küldetésünk végállomásánál a Szervezet megbízásából abszolút hívatlanul és váratlanul felbukkant, és akiket nemzetközi befolyás következtében jogtipró módon kizárólagos tanúként fogadott el a bíróság, Éva mellé álltak. Emiatt még aznap katonai bíróság elé citálták őket. Ennek ellenére egyhangúlag kitartottak amellett, hogy az igazat, csakis az igazat mondják, és elutasították a Szervezet és egyéb szervek mindennemű ellenérdekelt nyomását."