Az első Rotschild feleség [antikvár]

Frankfurt am Main, 1770. május 8., kedd Az egész az otthonunk ablakánál kezdődött. Imádom az ablakokat. Délutánonként sokáig időzöm az ablakpárkány előtt álldogállva. Elnézem az elém táruló Judengassét, a zsidónegyedet, és nem tudok betelni a látvánnyal. A vízzel telt vödröket a nyakukba akasztva cipelő nőkkel, az árukkal megpakolt kocsik között cikázó kis Kindentl, az árusokkal és a vásárlókkal, vagy éppen a jesivából visszatérő tinédzserííúkkal. Aztán egy nap a tekintetem, ahogy elsodródott az ablakom alatt járó-kelő alakok felett, megállapodott őrajta. Magas volt, a fején csúcsos kalapot viselt, a kezében aktatáskát cipelt, miközben hazafelé sietett. Meir Amschel Rothschild volt az. Mindannyian ismerjük egymást az utcánkban, ebben az egyetlen utcánkban. Korábban már többször is láttam őt. Hogy lehet, hogy eddig sosem tűnt fel sem ő, sem a termete, mely mintha egyik napról a másikra megnőtt volna? S miért követte a tekintetem a sietős alakját, mígnem a háza felé tartva eltűnt a sarkon? S mi lehetett az oka a felerősödő zihálásnak a mellkasomban, és az enyhe szúrásnak, annak a különös bizsergésnek a gyomromban? Másnap, a szokásos helyemen állva, a tekintetem az ismerős alakját kutatta. Az ablakpárkányra hajoltam, türelmesen figyelve az odalent nyüzsgő utca szüntelen forgatagát, és közben lélekben a felbukkanására készültem. Izgatottan pillantottam el a rudat tartó vállak és a gyermekarcok felett, aldk oda-odaszóltak egymásnak, hogy „Szünet!", miközben utat engedtek az anyáknak, és türelmetlenül toporogtak a nők lassú