Az ember sorsa [antikvár]

1927. MÁRCIUS 21 Éjjel fél egy Emelje fel a szúnyoghálót? Vagy inkább döfjön keresztül rajta? Csen gyomrát görcsbe rántotta a szorongás. Kemény embernek ismerte magát, de most csak kábán bírt erre gondolni: megigézte a mennyezetről az árnyéknál is kevésbé látható testre aláhulló muszlinháló, amely alól csak az alvás közben félig fölhúzott láb bújt elő, elevenen - egy ember végtagja. Fény csak a szomszédos épületből szivárgott ide: nagy, halvány fény-négyszög, amit szeletekre vágtak az ablakrácsok; az egyik rács éppen a láb fölött húzott sávot az ágyra, mintha csak hangsúlyozni akarná, hogy ez a láb létezik és él. Négy vagy öt autótülök hangzott fel, egyszerre. Fölfedezték? Harcolni, harcolni az ellenséggel: az védekezik, az ébren van! A zsivaj hulláma elült: úgy látszik, csak kocsik torlódtak össze (odalent, az emberek között, még kocsik torlódnak ösz-sze ). Csen ismét ott állt a muszlinháló nagy, puha foltja meg a fény-négyszög előtt: mindkettő mozdulatlan volt az éjszakában, ahol idő már nem is létezett. Azt hajtogatta magában, hogy ennek az embernek meg kell halnia. Ostobaság, hiszen amúgy is tudta, hogy meg fogja