Az ember visszatér [antikvár]

Részlet:Közeledett a kései ősz, mikor a fagyos szél mint halálsóhajtás leng végig a tájon; sürü rétegekben vértelen virágfejecskék csillámlanak s a nap olyan nagyapai szomorusággal mosolyog, mintha másnap nem találkozna tekintete a fák kopottas lombdiszével. A nagyasszony ma már harmadik hete, hogy könynyel kel, könynyel fekszik. Talán még az éjszakája is a keserüség és gond vánkosát helyezi fáradt, öreges feje alá. Azok a vérmes, ijesztően vöröskék szemkarikák nem azt sejtetik, mintha a nagyasszony álmát gyöngéd angyalkezek simitanák. valami szivemésztő bánat lopódzik hozzá s belevágja rideg kegyetlenséggel karvalykörmeit.