Az Ifiur és a többi [antikvár]

Nagy ricsaj volt, hajnalodott, mire eligazítottuk. A főhadnagy, Szirmay Pityu fogadást tartott az ősz végén, hogy mire tavaszodik, az ő intelligens, kis foxterrierje, a Sróf, egy füttyentésére fölugrik a nyeregbe s megkerüli lóháton a rajcsult. Ahányszor megkerüli, annyi kosár Heidschick. Az igaz, vesződött is egész télen a kis bestiával. Valami ketrecet eszelt ki, a ketrecet a nyereghez csatolták és a Sróf abban a ketrecben kuksolt négy hétig, vagy másfél óra hosszat minden délután. Förtelmesen vonított eleinte, lefogyott belé, kedvtelen lett, mint regrutáink novemberben; s olyan panaszosan pislogott ránk a kávéházban, mintha az édesapját mi gyilkoltuk volna meg, a hetes huszárok tisztjei. Apránkint mégis csak belétörődött sorsába barátunk, az intelligens kis Sróf; decemberben már ketrec nélkül kuporgott a nyeregben s olyanformán billegette a derekát, mint ezredorvos úr Müller, - csak éppen a pápaszem hiányzott az orráról s vergónia kellett volna az agyarára.