Az ötödik hajó [antikvár]

ÁLMAIMBAN GYAKRAN úsznak hajók. Úgy festenek ezek a kis fahajók, mint a rajzfilmekben, amikben bármi megtörténhet. Durván lecsiszolt deszkákból összetákolt esetlen hajócskák. A bordák közti réseket gittel tömték be, és minden egyenetlenséget kobaltkék vagy fehér réteg fed. Törékenynek és ingatagnak tűnnek, de bájosak. Néha egy kiskabin is tartozik hozzájuk, ahol el lehet bújni, néha csak evezők és kötelek nélküli üres héjak. Ringanak a vízfelszínen, áramlatok nélküli állóvízben, szélcsendben. Amikor felébredek, csatakos és fáradt vagyok, fáj a kezem. A hajam összetapadt. Csalódottan és nyűgösen ébredek, úgy érzem, sok energiát elfecséreltem, azonban nem értem el semmit, sem a vízfeneket, sem a kikötőt. Nem ragadtak el az alsó áramlatok, és a szél egy völgykatlanban kering fogságban, a víztől távol. ELSŐ ALKALOMMAL mintegy húsz éve pillantottam meg a hajókat, amikor egy kis időre lepihentem, amit inkább tétovázásnak neveznék az ébrenlét határán, mintsem valódi alvásnak. Inkább maradt utána érzés, mintsem kép, egy könnyed rosszullét. A kertben feküdtem a fűben. A száraz augusztusi fűszálak szúrták a pólómon át a testem, én pedig a kis játékomat játszottam, hogy kibírom-e így, amíg 7