Bővebb ismertető
Részlet a regényből:
Tegnap elbúcsúztunk az iskolától. A búcsú igen meghatóan sikerült, az iskolaparancsnok beszédet tartott, Haller János is beszélt, mi pedig hosszú kardjainkat csörtettük. Mert végre megkaptuk a káplári két csillagot és a hosszú kardot. Ez az átalakulás mindenkire fölemelőleg hatott. Még Pollacsek Hermann is egyszerre katonai modort sajátított el és németül káromkodott a kantinban. A kis tejfelesszájú Záborszky pedig, aki mostanáig a száját sem merte kinyitni, belekötött a villámos kalauzba és azt ígérte neki, hogy le fogja rúgni a robogó kocsiról.
Farsangra tudvalevőleg nagyböjt következik, a káplári rangemelés után pedig be kellett vonulnunk az ütegekhez. Az önkénteseket elosztották ezredek szerint, az ezredeknél pedig minden üteghez három-három darabot küldöttek közülünk. Az én ütegemhez még Haller János és Abelesz Szigfrid vonultak be rajtam kívül. És ezzel megkezdődött igazi katonai életünk. Még pedig a körülményekhez képest igen rosszul.