Azt soha [antikvár]

És mi szomorúbb a társtalanságnál, a magánynál, a kudarcoknál, az álmok megromlásánál, a kiszolgáltatottságnál, kielégítetlen kicsi vágyaknál. Mi nagyobb bánat az elfogadhatatlan halálnál.És mi fájdalmasabb a legfájdalmasabbnál, hogy a békét, a csendet mozsárba töri a zaj, a lárma, a talmi ragyogás, a kivagyiság. Mi fájdalmasabb, mint ha az embertől elveszik: a csendet. És hasztalan lázadunk, vannak súlyosabb erők, miket le nem győzhetünk.Az író kettős szemüvegen át nézi a dunai embereket, a dunai világot: mosolyogtatóan ironikus az egyik, balladás a másik.És a Duna folyik tovább.