Briliáns barátnőm [antikvár]

1. Ma reggel telefonált Rino, azt hittem, megint pénzt akar, készültem is nemet mondani. De más miatt hívott: eltűnt az anyja. - Mikor? - Két hete. - És csak most telefonálsz? Ellenségesnek tűnhettem, pedig nem voltam sem mérges, sem ideges, legfeljebb egy kicsit gunyoros. Próbált visszavágni, de csak zavaros hebegésre futotta, hol olaszul, hol nápolyi nyelvjárásban. Azt mondta, biztos benne, hogy az anyja szokása szerint a városban csatangol. - Éjszaka is? - Tudod, milyen. - Tudom, de két hét mégiscsak sok, nem gondolod? - Nem. Rég nem láttad, rosszabb, mint valaha: sosem álmos, gondol egyet, és megy, azt csinálja, ami éppen az eszébe jut. Azért végül csak kibökte, hogy aggódik. Kérdezősködött már mindenkitől, körbejárta a kórházakat, még a rendőrségre is elment. Hiába, az anyját mintha a föld nyelte volna el. Valóságos mintagyerek ez a Rino: negyvenes melák, életében nem dolgozott, csak seftelt és dorbézolt. Képzelem, mennyire gondosan kereste az anyját. Semennyire. Agya semmi, a szívén pedig kizárólag a saját sorsát viseli. 13