Bővebb ismertető
EGY
Amióta hosszas átalakítás után végre megnyitották a Balaton kávéházat, a kávéba eleve cukrot tettek - hacsak az ember nem szólt nekik. Gordonnak ez rendre kiment a fejéből, így aztán legyintett, megitta a feketét cukorra, összehajtotta a Pesti Naplót, felállt, fizetett, feltűrte a gallérját, és kilépett a Rákóczi útra. A Blaha Lujza tér felé pillantott, látta a kiadóvállalat neon fényeit a távolban, majd benyúlt zsebébe, elővett egy cigarettát, és rágyújtott.
Tőle pár méterre egy izgatott rikkancs üvöltözött. Az utca esti közönsége elkapkodta a lapot a fiú kezéből, akinek köténye egyre lejjebb csúszott a derekán a sok aprótól.
Kondor Vilmos 1954-ben született magyar író, első regénye, A Budapest noir 2008-ban jelent meg.
Kondor Szegeden járt egyetemre, majd Párizsban folytatta tanulmányait. A Sorbonne-on vegyészmérnöki diplomát szerzett, majd visszatért Magyarországra. Jelenleg egy nyugat-magyarországi gimnáziumban tanít matematikát és fizikát. Feleségével, lányaival és kutyájával egy Sopron melletti kis faluban él. Kerüli a nyilvánosságot, interjút ritkán ad, azt is csak emailben, emiatt több fórumon is megkérdőjelezték, hogy egyáltalán létező személyről van-e szó.
Kondor régóta foglalkozik írással, a Budapest noir (2008) előtt három regényt is írt már, ám ezeket nem akarja kiadatni. Legnagyobb hatást Jim Thompson, Charles Willeford és Dashiell Hammett művei tették rá. Írásaiban különös hangsúlyt kapnak a hangulati elemek, korabeli helyszínek hiteles megidézése, valós személyek szerepeltetése, ez a korfestő írói törekvés lényegében egyenértékű Kondornál a fordulatos cselekményszövés szándékával.