Czinzeri és Czinzera [antikvár]

Részlet a könyvből: NEGELE. A hegy felől tavaszi szellő fújdogált; már félkilenc is elmúlt, köröskörül a nagy téren mindenütt húzogatták lefelé a nagy boltok redőit. Negele is ott állt az estben, húsos, halovány, petyhüdtes arcára egy gázlámpa fénye esett éppen. Arcának egyik fele világos volt, a másik fele egészen sötét, a megvilágított felén erősen érvényesült vastag, angolosan nyirt vöröses bajusza és sürü szemöldöke. Szeme alatt gyermekes lágyság terült el, arcának ez a helye különösen szelid és szenvedő volt. Lebernyeges, angol felöltőt viselt, bő ujjából bágyadtan csüggödt húsos keze a kövér, asszonyos ujakkal. A lámpa élénk világítása mellett pár májfoltszerü hely látszott arcán, puha fekete kalapja gyűrötten, idegesen volt a fejébe csapva. Az inasok bezárták a redőket, odaadták a kulcsokat Negelének, a segédek ott álltak eddig a járdán, mikor ez is megtörtént, megemelték kalapjukat, köszöntek: - Jó éjszakát, főnök ur! - Negele visszaköszönt: - Ajánlom magamat! - aztán a segédek nekiindultak a hegyre vivő utcáknak, Negele pedig lefelé, befordult a Plébánia-utcába, ott lakott szép kert közepén, villaformájú. házban.