Damajanti/Aranyhid [antikvár]

Részlet a "Damajanti" című műből: Mikor Damajanti az omló selyemhálón kidugta a fejét, a szeme héja még duzzadt volt az álmosságtól és gyűrűző, szőke haja úgy esett a homlokába, mint valami lángoló zuhatag. Nem látott még, nem is hallott, jóformán csak a szája volt nyitva. Ezt különben mindig nyitva tartotta, mert jó katona mindig fegyverén pihenteti a kezét és Damajanti életének minden perczében készen volt, hogy valakit vagy valamit elnyeljen. Szája, mint a régi udvarházak kapuja : mindig nyitva volt. Az öreg cselédje ébresztette föl. - Itt voltak a Tigris-ből. Damajanti meg sem hallotta. Valami nyávogó, éneklő hangon panaszolta, hogy éhes. A cseléd egy kis asztalkán likőrt állított elébe és apró vajas zsemléket. És Damajanti mindjárt beléharapott. - A rendező volt itt. - Mit akar az a szamár? - kérdezte teli szájjal Damajanti. - Bejelentette, hogy valami hindu, perzsa vagy arab herczeg jön estére az intézetbe s előadás után nálad fog vacsorálni. - Herczeg? - kérdezte Damajanti s a második pohár likőrt emelte szájához.