Demian [antikvár]

Történetemet egészen az elején kell kezdenem. Valójában gyermekkorom legelső éveinél, sőt, vissza kellene mennem messzi eredetemhez. De ez lehetetlen. Az írók, ha regényt írnak, azt képzelik, hogy istenek és hogy képesek egy emberi történetet teljesen átlátni, megérteni, és úgy lefesteni, mintha Isten maga mesélné, ken-dőzés nélki^il, minden részletében tökéletesen. Én erre nem vagyok képes, mint ahogyan az írók sem. Csakhogy az én történetem sokkal fontosabb a számomra, mint egy írónak az övé, mert a sajátom, mert létező eiimber története - nem holmi kitalált, lehetséges, idealizált vagy tudom is én milyen, de nem létező emberé, hanem valóságos, egyedülálló ember története. Hogy valójában mi is egy élő ember, azt ma sokkal kevésbé tudjuk, mint valaha, elvégre halomra lövöldözik az embereket, akik mind értékes, egyszeri kísérletei a természetnek. Ha azonban nem lennénk többek, mint egyedülálló emberek, ha egy puskagolyóval valóban kiirthatnának bennünket a világból, akkor nem lenne többé értelmük a történeteknek. De minden ember nemcsak önmaga, benne van az az egyetlen, mindenkor fontos és különleges pont is, ahol a világ jelenségei egyszer és megismételhetetlenül keresztezik egymást. Ezért fontos, örök és isteni minden egyes ember története. Ezért van az, hogy bárki, aki él és a természet akaratát teljesíti, csodálatos és méltó a legodaadóbb tiszteletre. Mindenkiben a 7