Díszössztűz [antikvár]

Nem tudni, hogy kezdődött. Florin gyanútlanul járta a vadcsapásokat, kihelyezte a hurkokat, begyűjtötte az áldozatait, de a kielégülés nem történt meg. Gondosan utánajárt mindennek, helyükön vannak a dolgok, de a célnál egy apróság mindig eltolódott. A helyzet csodát ígért, de beváltani nem volt képes. Pénzt akart csinálni, de rájött, hogy nem érdekli. Aztán azt akarta, hogy megtudják, kegyetlen gyilkos, orvul öl. Hogy megbotránkozzanak. Jenei László 1964-ben született, Gesztelyen él. Író, a Műút folyóirat szerkesztője. Van egy helyszín, ahol életünk során mindnyájan megfordulunk: a temető. S van egy állapot, mellyel akár többször is szembe kell néznünk, a haldoklás vagy a gyász ideje. A Díszössztűz hét elbeszélése ezen a szálon kapcsolódik egymáshoz, a temető mint helyszín vagy mint képzet. Az elbeszélések szereplőit néha nem is közvetlenül érinti az elmúlás, hozzátartozójuk, szerelmük beteg, haldoklik vagy már meghalt, így a gyász lelki eredetű és/vagy praktikus munkája foglalkoztatja őket. Alapkérdés számukra legyenek bár fiatalok, középkorúak: a temető hogyan válhata lelket felzaklató színtérből a nyugalom kitüntetett helyévé, s ez a nyugalom mennyire viszonylagos? Miképpen reagálunk érzelmi, egzisztenciális válsághelyzetek, kibogozhatatlan, már-már misztikus pillanataink során vagy éppen a hétköznapi erőszak, netán a háború mindent megváltoztató közegében? Jenei László kortárs irodalmunk egyik legizgalmasabb és legbátrabb elbeszélője. Új kötete olyan világba vezeti az olvasót, amelyben a látszólagos hétköznapiság ingatag kulissza a saját démonainak kiszolgáltatott ember élhetetlen élete előtt.