Dönk vitéz Rómában [antikvár]

Részlet a könyvből: Ragyogó, napfényes nyárutói délután volt. A délszaki ég heve forró leheletként ömlött el az örök városon, töltötte be az utcák minden zugát. Szellő sem rezzent s a szerteszét heverő romok, az ég felé törő hatalmas tornyok, a rombadőlt vagy roskadozó paloták és a frissen meszelt házak körül, amelyek mohón szívták magukba a hőséget, tikkasztó volt a levegő. A lateráni szent János kapujától az Angyalvárig húzódó hepe-hupás úton végig, ennek árnyékos és napfényes oldalán egyaránt mégis ember-ember hátán szorongott mozdulatlanul. Lajos magyar király bevonulását várta a tengernyi nép, a nagy királyért, aki Nápolyt leigázta s hazatérőben az örök város felé tartott, hogy amint ez az egyház hű fiához illik, a jubileumi szent év alkalmából hódolatát szent Péter sírjánál bemutassa. A világ minden tájékáról százezrével kerekedtek föl az emberek ebben az esztendőben Rómába, hogy a világszerte garázdálkodó fekete halál pusztításai nyomában, övéik elvesztése s a kiállott rettegés miatt sebzett szívükre enyhülést keressenek. A világi fejedelmek közül azonban Lajos magyar király volt az egyedüli, akinek az örökvárosba való zarándoklás eszébe jutott s jöttének a hírére szinte háborogni kezdett örömében Róma népe.