Egy év Rómában [antikvár]

Május 23., ma Meredten bámulom a mobilom kijelzőjét. Még az sem érdekel, hogy a tűző nap egyenesen a szemembe tükröződik vissza a szomszédos ház ablakáról, olyan megbabonázva várom a sorsomról döntő telefonhívást, mint magát a messiást. A lábaimat rázva, körmömet rágva emelem a számhoz a csészémet, amiben már a mai harmadik kávém lötyög. A gyomrom diónyi méretűre zsugorodott, ezért egy falat se megy le a torkomon, de nem akarom, hogy elküldjenek az asztalomtól. Ez az a hely, ahol minden elkezdődött, szükségem van arra, hogy itt is érjen véget. Egy évvel ezelőtt még más emberként ültem le erre a teraszra. Azóta annyi minden történt velem, amire még csak nem is számítottam. De az, hogy ez az egy év milyen hatással lesz a jövőmre, már nem tőlem függ. Csakis tőle. És ez megőrjít. A labda az ő térfelén van, csak arra várok, hogy ő döntsön. A szemem lassan áttéved a telefonom mellett fekvő füzetre, mire halvány mosoly terül el az arcomon. Még egy könyvem megírása sem szórakoztatott annyira, mint amikor ezt a naplót papírra vetettem. Lassan végighúzom a kezem a borítóján. Nem bírom ki, hogy ne lapozzak bele. Úgyis unatkozom, valamivel le kell foglalnom magam, ez pedig tökéletes alkalom arra, hogy ismét elmerüljek abban a világban, amiben egy éven keresztül éltem.