Egy gondolat bánt engemet... [antikvár]

Hasonmás voltál, megölhetlek. Megszólítottál a Saint-Merry negyedben, elkísértél a kihalt szőlőhegyekre, makacsul tudakoltad elmaradt sorsodat, ha azon a nyáron az erdődi várkert helyett Párizsnak fordulsz. Szerettelek, szántalak, tiszteltelek, legjobb lelkiismerettel akartam felelni. Ha egyszer kijutottál, Párizs visszatart, mondtam; elvarázsol az önkéntes számkivetés kéjes sértettsége, honvágyad elapad s a boldogtalan júniusi felkelés odakünn ér. Nem lettél volna tétlen: fegyvert fogsz a bérszolgaság ellen, a munkajogért, a demokratikus népalkotmányért. Világéletedben világosan beszéltél, világosan is cselekedtél volna. Rajtam a tekinteted, keresztülvillan a Montrouge utcán, megérint a balatoni útkanyarban, a somogyi jegenyék alatt. Mi lett volna, ha elhagyod a lányt, de kitartasz a párizsi út mellett? Most felelek és aztán megöllek hasonmás, barát és jelkép.